Jelenlegi hely

Tankcsapda

A Tankcsapdát egyrészt könnyű fotózni, másrészt viszont nehezebb, mint mást.

Nehezebb, mint a legtöbb magyar zenekart, mivel jól körbeveszik magukat biztonságiakkal. Nem csinálhat azt az ember, amit akar, de amúgy alapvetően ezzel semmi gondom. Mondjuk, azon meglepődtem, hogy oldalról nem lehet őket fotózni. Jocó, aki akkor a Sing Sing+ zenekarral volt ott, azt mondta, biztosan nagy az orruk, azért. Hát, nekem nem okoz gondot szemből béna képet készíteni senkiről, nem kell ahhoz a profilja. :)

Persze, ez a tiltás csak az olyan jöttment fotósokra vonatkozik, mint én. A zenekar fotósa azt csinál, amit akar. Ahogy látom szinte minden bulin készítenek fényképeket, hárman is vannak, akik lépten-nyomon követik őket. A fényképeiket itt elérni.

Könnyű őket fotózni azért, mert megkövetelik a profi technikát és színpadot. Emiatt van fény, van robotlámpa, van szín, van minden, mint a búcsúban. A koncert előtt összehaverkodtam az egyik technikussal, aki a majmokat megszégyenítő módon mászott az oszlopokon, s lőtte be a fényeket. Vagyis, még információm is volt, hogy mi merre.

A profi megjelenés viszont magában hordozza azt, hogy aki látott egy Tankcsapda koncertet, az vélhetően látta az összest. Emiatt nem volt semmi kihívás a fotózásukkal kapcsolatban, nem is készítettem sok képet, s meg sem vártam, hogy kidobjanak a biztonságiak az árokból: a második szám után leléptem.

Ami viszont kellemes csalódás volt a zenekarral kapcsolatban, az a menedzsmentjük, akikkel egy kérdés erejéig szóba elegyedtem. Azt gondoltam volna, hogy sztárzenekar menedzsmentje úgy is viselkedik, mint akik ott és akkor sz*rták a világot. Ehhez képest, nagyon normálisak voltak, tényleg pozitív volt.