Jelenlegi hely

Remove koncert a Crazy Mamában

Az ünnepek miatt jól elhúzódott a Remove együttes képeinek elkészítése, de végre megvannak!           AZ ÖSSZES KÉP ITT          

Sajnos elég kevesen voltak a helyszínen, ezért nem volt nagy hangulat. Két jelentős banda is játszott aznap Budapesten, illetve hó vége is volt. Persze, egy ilyen szituáció ez számomra annyiban előny, hogy nincs útban senki, de azért mégis csak jobb a forró hangulat. Vigyor

Ehhez képest nagyon korrekt koncertet adtak, tényleg mintha sok-sok ember előtt játszottak volna. Számomra nagyon átjött a zenéjük energiája.

Sajnos volt szívásom a koncerten azzal, hogy alig világították be a őket, pár színes és egy-két refi ment. Máskor a fények hiányára jobban oda kell figyelni, ha jó fényképeket akarunk, bár lassan már az sem zavar, ha nulla fény van, főleg mióta megvan az 50/f1.4. Persze, az jó kérdés, hogy ha bevilágítják őket rendesen, akkor meg kimozognak-e a fényből, mert szerintem erre nem igazán figyelnek, automata lámpa illetve kezelő meg nem mindenhol van. Legalábbis előzenekarok esetén biztosan. Rosszall

A 70-200/f2.8 a VR miatt elég jól teljesített, de azzal csak portrézni lehetett, vagy el kellett mennem a terem végébe. Túl nagy volt ide egy corpos vázon. Sajnos még az 50/f1.8 is elvérzett, mivel a záridőt nem lehetett növelni egy értéken túl, mert akkor életlen lett volna mindenki. Nagyon nehéz volt megtalálni, hogy az énekes (Tüdő) ne mosódjon el, de a headbang-elés meg látszódjon a hajakon.

Nekem az első és a harmadik kép a kedvencem. A harmadik annak ellenére, hogy nem teljesen éles Tüdő arca, s a keze is lemaradt.

Post new comment