Jelenlegi hely
Jim Fizz együttes fotózása
A Jim Fizz-ből Lipy, az együttes alapítója kért meg, hogy fotózzam le őket weblaphoz, illetve a próbájukat örökítsem meg.
A zenekar próbatermében már jártam, a Remove is itt próbál. A helyzet most annyival volt durvább, hogy a Jim Fizz hattagú: két énekes, két gitár, egy basszus és dob. Emiatt kb. úgy éreztem magamat, mint egy megkötözött pingvin: a sok kábel között csak totyogni lehetett, s ha kinyújtottam valamelyik végtagomat, akkor biztosan beleakadtam valakibe.
A próba előtt készítettünk pár beállított képet, egy részét kint, másik részét pedig a próbaterem előtti 6 négyzetméteren.
A kinti képeket két vakuval készítettem. Egy SB-800 volt a vázon, s ez vezérelte az SB-600 -at, ami egy derítőre villantott. Fél órát kellett kínlódnom a hidegben az SB-600 -al, sehogy sem akart elvillanni. Talán a távolsággal lehetett probléma, vagy valami bezavart a vakuk kommunikációjába. Ez volt a második eset, hogy így jártam, egyszer végig kell játszanom, hogy mitől van ez. Mikor a Nikon D300 vezérli mindkét vakut, akkor ilyen problémával még nem találkoztam.
Mivel már összefagytam, s azt sem szerettem volna, hogy a többiek megfázzanak, nagyon gyorsan lenyomtuk a kinti beállásokat. Sajnos emiatt csak pár használható lett, de végül is azért lett.
A hideg tehát beűzött minket, viszont bent meg nem volt tér. A portrézáshoz használt előtér annyira kicsi volt, hogy a benti csoportképet csak a Nikon 12-24/f4 -el tudtam megoldani. Sajnos ennek az objektívnek nincs annyira szép rajzolata, mint a többi objektívemnek, de azért szeretem, volt idő, mikor csak ezt használtam. Sajnos a lencse a szélein egy picit lágy, ez talán látszik is.
A tagok teljesen feketében voltak, eltekintve egy kék farmertől, s így egész jó egységet alkottak. Nagyon szeretem a "fekete a feketén" megoldásokat, bár nem egyszerű ezeket jól összehozni. Itt pl. nagyon kellett volna egy beauth dish, annak a fényével létrehozott kompozíciók tökéletesen illettek volna a fekete szerkókhoz.
A benti képek stúdió cucc hiányában szintén két vakuval készültek. Az SB-600 a fényképezőtől balra, 3 méter magasan, egy síkban a modell arcával. Erre szigszalaggal ráaplikáltam az SB-800 diffúzorát. Az SB-800 a vázon, most is ez vezérelte a másikat. Ez a jobb oldali fehér falra villantott, annak a segítségével próbáltam deríteni a másik által okozott mélyebb árnyékokat. Ez nem minden esetben sikerült, állítani kellett volna, de az idő hiánya és a fáradtság miatt a tökölés elmaradt.
A beállított fotók készítése során két probléma adódott:
- Nem feltétlen jó, ha egyes tagok arcán van alapozó, míg másokon nincs. Eleve eltér az emberek bőrszíne, s ezzel ez még jobban erősödhet a hatás.
- A legvilágosabb bőrű embert nem jó a vaku közelébe állítani. Persze, ha van hely, akkor ez megoldható, de itt nem volt.
A beállásokat az együttes énekes, Stula találta ki, jó ötletei voltak, s képes volt összeterelni a többieket, bár ez elég erőszakosra sikerült neki. Sajnos az esti fotózásnál már benne van a pakliban, hogy mindenki kezd szétesni, s ez nehezíti a gyors és precíz munkát.
A portrékat aztán átraktam fekete-fehérbe, szerintem ez sokkal jobban illik ehhez a műfajhoz, mint a színes képek. Az utómunkát Adobe LightRoom-ban csináltam, a White Balance-al módosítottam a szürkeárnyalatokat.
Amúgy a próba jó hangulatban telt el, remélhetőleg ez a képek egy részén látszik is. Egy dolgot sajnáltam, hogy a helyszűke miatt a Nikon 50/f1.4 -et nagyon korlátozottan tudtam használni, pedig jó lett volna több vakumentes képet készíteni. Az egy vakus megoldásokkal az a bajom, hogy nagyon béna képeket tud eredményezni. Ennek elkerülésére itt azt a bevált módszert használtam, hogy hosszú záridővel második redőnyre szinkronizáltam, s ez egy kis életet vitt a képekbe.
A Nikon 12-24/f4 esetén én így szoktam beállítani a gépet:
- idő: 1/20 sec (ezt érdemes pár kép ellövésével kikísérletezni.)
- rekesz: f8 (ennek az objektívnek itt van a legjobb képe szerintem. Esetleg f11.)
- vaku: -1 fényérték, REAR szinkron (A Nikon Rear-nek nevezi manuális beállítások esetén.)
- A vakura egy Luminquest Quik Bounce-t tettem, amire azért volt itt szükség, mert a próbaterem összes fala szürke anyaggal van bevonva, s nem lehetett szórt fényt csinálni a falak segítségével. Gondolom a visszhang tompítása miatt van ez fent a falakon.
- Gerzson blogja
- 0 hozzászólás








Post new comment