Jelenlegi hely
Így küzdöttem a Hungaroringen
A tegnapi Hungaroring nyílt nap esős volt, de igen csak jól lehetett csapatni ennek ellenére.
Úgy jó egy éve nem voltam, sem a kocsim állapota, sem a körülmények nem tették lehetővé. Örülök, hogy a családom volt annyira toleráns, hogy Húsvét hétfő ellenére el tudtam menni.
Nem bántam az esőt, mivel mindig is ki akartam próbálni, hogy vízen hol a határ. Hát, ezt sikerült is megtapasztalnom: egyszer a 3. kanyarban a kavicságy fogott meg, egyszer megpördültem a 2. kanyarban, egyszer meg majdnem a kiegyenesítettem a célegyenes végi kanyart.

Mindig nagyon óvatosan vezetek esőben, van pár rossz tapasztalatom régről. Most is elég óvatos voltam, főleg az első baki után. A harmadik kanyar után futottam ki a sóderre, eléggé be is sz*rtam. Nem is nagyon tudom mi volt a baj, talán az, hogy megdobhatta a seggemet a rázókő, mivel szűken vettem a kanyart. Sajnos nincs erről felvételem, két kanyarral előtte ért véget a felvétel. Bosszantó.
Mikor kisodródtam nem vettem el a gázt, csak miután a sóder megfogott, utána meg csak hagynom kellett, hogy visszatérjek a pályára. Elég közel volt a korlát, de megúsztam. Utána nem is mertem itt úgy menni, mint korábban.
A második baki az utálatos 2. kanyarban volt. Ezt már korábban sem szerettem, mivel a Prelude 4ws rendszere (hátsó kerék kormányzás) ebben a kanyarban keresztbe megy. Ilyenkor a kocsi oldalazik, s megy befelé a belső ívre. Most is ez történt, s én megpróbáltam a belső szegélyre nem rámenni. Még gondoltam is magamban, hogy most nem kellene elrontani, mert az eső miatt biztosan csúszik. Ebben a pillanatban mentem rá, de csak éppen. Viszont ez is elég volt, hogy egy szép lassú pörgés legyen belőle. Elvettem a gázt, majd megvártam a pörgés végét, aztán mentem tovább. Ezen a videón valamelyest látható is, lelassítottam azt a részt:
A bakik után egész jól belejöttem, s sikerült a BMW -sekkel lépést tartanom. A Prelude 4ws rendszere esőben nagyon jó szolgáltatott tett. Nagyon szépen íveken tudtam maradni, s igen jó volt például azt látni, hogy a Pupi Racing Team feliratos kocsi mennyit szenvedett, hogy előttem maradjon. (Pupi Racing Team az Index-en. Szerintük sz*r volt menni vízen.) Hihetetlen, hogy ennyire kézben tartható a Prelude a határon való autózásnál. Mindig lehetett tudni, hogy mi fog következni, s mindig irányítható maradt a vas.

(c) Pupi Racing Team felvétele.
A harmadik baki elég bagatell volt. A célegyenes óráján néztem, hogy mennyi a köridőm. Épp kivontam az előző időt az aktuálisból, s talán 1 másodpercre hagytam ki, legalábbis nem emlékszem, hogy láttam a 200-as táblát. Aztán hiába nyomtam a féket, igen csak vészesen közeledett a korlát. Szerencsére a bukótéren sikerült bevennem a kanyart, s megint elmaradt az ütközés.

A szürke vagyok én. Fotó: Lalo
Jó volt újra a Ringen, annak ellenére, hogy a köridőm elég gyenge lett, 2:58 -volt a legjobb. Sőt, nagyon hasznos is volt, mert már hazafelé sem foglalkozom azzal, hogy esik, hanem csak figyeltem a kocsi reakcióját, s aszerint mentem.
Mindenki menjen vezetni a Ringre, ha esik!
- Gerzson blogja
- 0 hozzászólás
Post new comment