Jelenlegi hely
És megteremté az Úr a fotóst...
Nap képe lett a "És megteremté az Úr a fotóst..." című fotóm a fotozz.hu -n. A képen éppen Miki fényképezi le a remiz beszakadt tetején átszűrődő fényt, ahogy testet ölt a porban.

Nem mintha ez olyan nagy jelentőséggel bírna, de jól esik. Főleg, mert az utolsó öt felrakott képem közül ez a harmadik, ami a nap képe lett, s az összes megmozgatta az embereket. Ebből az ötből az elsőt azért raktam fel, hogy bebizonyítsam magamnak a közízlés kezelhetőségét. Ez volt a "Hazám" kép, s a tömegek úgy reagáltak rá, ahogy vártam: egy kis HDR-es vakítás, egy kis érzelem megpendítés a címben, s a siker megvan. Amúgy ez inkább elkeserítő, mint lelkesítő.
Aztán szép fokozatosan mentem a festményszerű megoldások felé. A "Korzikai szabadságharc"-ot nem fogadták jól, főként a technokrata igények miatt, a "Hófotó" pedig nem volt annyira "mozgalmas". Amúgy a "Hófotó"-nál kezdtem azt gondolni, hogy talán megvan az az egyediség, amit szeretnék elérni. A "Cadiz" már nagyon tetszett sokaknak, s most a "És megteremté az Úr a fotóst..." pedig ennek a folytatása lett. Nagyon örülök, de nem azért, mert egy napig "híres" lett a fotóm, hanem mert számomra azt mutatja, hogy a kitalált úton járok.
Erről a porfényfotóról eszembe jutott egy Víg Misi által elmondott vers, amit sajnos elfelejtetem, hogy honnan is van, s pontosan nem is tudom idézni, de valahogy így szólt:
Most a por mutatja a szél testét,Mint a papíron képet a festék.
Érzékek tébolyán kuporgó halál,
Tollaskígyó a bíbor kapuján.
Közben megtaláltam a fenti idézet forrását:
Az "Európa Kiadó és Balaton a Zichy kastélyban" című CD-n található, 1986-ban az Európa Kiadó mondja el, s pontosan így szól:
"Most, a port mutatja a szél testét mint a papíron a képet a festék Az érzékek tébolyán kuporgó halál tollaskígyó a bíbor kaktuszon Nézd Szandra…"- Gerzson blogja
- 0 hozzászólás
Post new comment