Jelenlegi hely

Bamako start

Tavaly, mikor kérdeztem Miki-t, hogy megy-e Bamako start-ra fotózni, akkor úgy tűnt, hogy nagyon nem lelkesíti a dolog. Akkor nem voltam kint, most viszont kimentem, s fél nyolckor már a terepen voltam.

Így utólag tökéletesen megértem Miki-t, annyira nem olyan frankó a dolog, sokkal jobb csinálni, mint nézni. Persze, ha többen lettünk volna, illetve nincs annyira hideg, akkor talán jobb buli. Először mentem egy kört, de csak tömeg volt, illetve mindenki jött-ment mindenfelé. Sok volt a bámészkodó, s nagyon örültem, hogy előző este kimentem fotózni.

Ahogy jött a start időpontja, úgy lett mindenki nagyon jópofa, de rám valahogy nem ragadt a hangulat. Fél órával az indulás előtt előre mentem az indító dobogóhoz,s mivel még csak páran álltak a rácsoknál, tudtam keresni egy jó helyet, ahonnan a 70-200 -al pont megfelelő a távolság. Igazán jó helyet találtam, s nem is sokan feküdtek nekem, mikor már tömeg állt a kordonoknál. Az egyetlen zavaró az volt, hogy pár bennfentes nagyokos beállt a képbe, de azokat "térdre" tudta kényszeríteni a tömeg. Aztán a TV-sek jöttek-mentek folyamatosan, de azok legalább néha észrevették magukat, hogy útban vannak.

A képek elég unalmasak magukban, így egy kicsit feldobtam őket a LightRoom-al. Először Nikon Capture MX preset-et kaptak (Mode III), majd egy kis vignetállás, aztán egy kis állítgatás, de már nem is tudom micsoda. Viszont most először alkalmaztam a LR ecset funkcióját. Ezzel ki lehet jelölni egy területet, s azon a szokásos dolgokat (expo, fény, szín, stb.) lehet állítani. Pár képen (pl. Trabant) az előtérben álló témát kicsit kiemeltem, a hátteret meg bebuktattam, hogy érdekes legyen a kép. Pár esetben szerintem kimondottan a kép előnyére vált, de több helyen nem volt érdemes ezt alkalmazni.

Elsőre álljanak itt a start előtti készülődés pillanatai.

 

Trabi
[G2:16154]
Link: nagyban

 

Fantomas Citroen-je.
[G2:16158]
Link: nagyban

 

Motoros pár.
[G2:16170]
Link: nagyban

 

Toyota
[G2:16174]
Link: nagyban

 

Partiarcok. Érdemes a bajuszos, napszemüveges, tök feketében lévő ember nézni. Durva. Minek jött ki, ha nem is nézi a kocsikat?
[G2:16214]
Link: nagyban

 

Kedvenc örűltem, a lengyelek Tico-val.
[G2:16218]
Link: nagyban

 

A másik kedvencem, a terepre átalakított Citroen Kacsa.
[G2:16222]
Link: nagyban

 

A csodálatos Hummer 1-es széria oldalról.
[G2:16226]
Link: nagyban

 

 

 

Post new comment