APEH (NAV) vélemény: "Így járt fiatalember"!
"Így járt fiatalember" summázta számomra a mai napon az egyik APEH (NAV) ügyintéző.
![]() |
| A 3-as box. |
Konkrétan, aki 2011.12.13-án, a budapesti Petneházy u. 6-8. szám alatti ügyfélszolgálati irodában 9 és 11 óra között a 4-es ablaknál dolgozott.
A 3-as ablakhoz kerültem, oda osztott a gép. Az ügyintéző hölgy elsőre nem tudta értelmezni a munkaszerződésemmel kapcsolatos dátumokat. Hátra gurult a székével, átkérdezett a 4-esnek, majd vissza. Megvolt a megoldás, léptünk tovább.
A számítógépes rendszerben kezdett el dolgozni, majd meglepetten felkiáltott, hogy "maga nincs is a rendszerben, nincs érvényes TB-je". Mondtam, hogy van, erre megint hátragurult a 4-eshez. Ki is derült, hogy van TB-m, csak APEH (NAV) nem vette át az adataimat az OEP-től.
Szerintem, egy ilyen szituban mindegyikőtök tudná, hogy ezt most nagyon meg fogja szívni, én is levágtam. Viszont megtettem azt, hogy kerek perec egy másik, felkészült ügyintézőt kértem.
Na, ebből lett a botrány, csúnya, emelt hangú veszekedés, majd a végén az APEH (NAV) megoldása, amit így fordítanék le: "megszívtad kispofám".
Teljesen mindegy, hogy ki rontotta el a dolgokat, az APEH (NAV) rendszere és működése fos, vagy a munkáltatóm trehánykodott. Megszívni én fogom, s a szép a dologban: lehet nem most, hanem csak pár év múlva, mikor a lassan őrlő APEH (NAV) malomkerekek bedolgozzák a több éves lemaradást.
Azt vizionálom, hogy valamikor ki fogja dobni a gép, hogy nem fizettem TB-t, s mivel az el sem évül, majd szépen behajtják. APEH (NAV) körben meg az a divat, hogy szó nélkül leinkasszózzák az ember számláját, aztán ott állsz a boltban, hogy basszus, előbb még több százezer forint volt a számlámon, hova lett.
Ezt egyszer már eljátszották velem, konkrétan 2002-ben, s egy tíz évvel korábbi esetre hivatkoztak. Akkor 90 eFt-re vágtak meg, s sajnos csak utólag tudom, hogy be volt az a TB fizetve, csak rosszul adminisztrálták.
A szép, hogy hasonlót ebben az évben is átéltünk már.
Egy adásvétel kapcsán dobta a rendszerük, hogy illeték tartozásunk van, s több százezer forintot szó nélkül leemeltek a számlánkról. Gondolom a balf*szok nem vették át - de inkább az a gyanúm, hogy képtelenek voltak átvenni - az illetékhivatalok adatait. Persze, kiderült, hogy nem volt jogos a levonás, két hónap alatt, többszöri ügyintézgetés után vissza is kaptuk a pénzünket.
Úgyhogy, most előrelátóan ki is veszem az összes pénzt a bankból. Röhejes ugye, hogy a bankban nincs biztonságban a pénzünk.
Ide jutottunk, az állam már nem válogat az eszközökben, ha sarcolni kell. Ha pedig elrontanak valamit, akkor még ők köpnek arcon. Mert ezt, hogy "így jártam", én annak veszem.
Újra aktuális a régi, kb. 20-25 évvel ezelőtti, még az átkosban íródott nóta: "El innen a francba!"
Szöveg:
"Homlokunkon ott a vízjel
S tudatunkba tetoválva
Leninista eszmerendszer
Fejlődésünk netovábbja
Nem maradt ránk semmi
Csak ehetetlen moslék
Pofánkat kitömni
Előrágott eszmék
[El innen, el innen a francba!]
Nem marad majd semmi
Utánunk a szarból
Mindegyikünk tudta
Hogy a szarért harcol"
A fenti képen a kis cetlin a következő a szöveg:
"A 150 cm magasság feletti ügyfelek vigyázzanak a felállással".
Ugyanis, rosszul van megépítve a bútor, s mikor az ember feláll, akkor majd' lefejel egy felső átkötő bútordarabot. Jó, mi?

Új hozzászólás