Jelenlegi hely

Gerzson blogja

In memoriam Güzü (Crossholder)

Nagyon elszomorított Güzü halálhíre.




Rövid ideig ismertem, 4-5 alkalommal fotóztam a Crossholder együttest, mikor még nagyon a színpadi fotózás elején tartottam. 



 

A Crazy Mamában Jocó (Akella) ismertetett minket össze, s emlékszem nagyon kellett kapaszkodnom a székbe, mikor beszéltünk. Keresztes lovagok, időutazás, kaszkadőr, Hollywoodról, bandák csatájáról volt szó, s nekem szürreális volt nekem Güzü a magyarországi rock/metál környezetben, ahol legtöbb esetben a show a félmeztelen felsőtest. 

 



 

Álmodozónak gondoltam, de olyan meggyőződéssel beszélt a dolgairól, hogy szerintem sokakat magával tudott ragadni, illetve motiválni. Valahol azt írták, hogy Güzü egy rockharcos, s a'szem ő valóban az volt.





Egy kicsit jobban megismerve, egy nagyon normális, odaadó ember képe rajzolódott ki. Ha beszéltél vele, - két ötletáradata közötti szünetében - nagyon baráti társaság volt, s az egyik legönzetlenebb ember volt, akit ismertem a zenészek közül. 

 
Emlékszem, mikor thaiföldi turnéhoz készítettem fényképeket, pont abban az időben ment csődbe az akkori munkahelyem, s ötletelt azon, hogy miképpen tudna nekem segíteni, pl. a Bandák Csatája projekt keretében. 

 




Bizonyára neki is volt árnyékos oldala, ahogy annak is oka van, hogy önkezével vetett véget az életének. Ez az ami nagyon megdöbbent vele kapcsolatban, s nem is igazán tudok napirendre térni felette. Sajnálom, hogy így alakult a sorsa. Az itt látható képek régebbi koncertek és fotózások alkalmával születtek, ezzel kívánok neki örök nyugalmat.



Isten veled Güzü!


Apartman fotózása

Szálloda, apartman fotózása azért hosszabb folyamat, mert egy-egy pozícióban viszonylag sok képet kell lőni. Főleg nehézkes ez akkor, ha valamilyen különleges szöget választ az ember, pl. a fényképező a plafon síkjának közelében van. 



Ezekben a szitukban segít a fényképező távvezérlése. 
 
 
A legegyszerűbb megoldás, ha mobiltelefont használunk, innentől pedig OTG kábel és szoftver kérdése az egész. A legutóbb én is bevetettem egy ilyen rendszert, s remekül működött.



Már az nagyon kényelmes, hogy a mobil kijelzőjén látom az élőképet, nem kell kitekeredve néznem a fényképező keresőjébe. A fókuszpontot oda rakom, ahova csak akarom, s a fényképező tökéletesen oda is fókuszál. Ha pedig szöszmötölni szeretnék, akkor az élőképbe bele is zoom-olhatok, s így nagyon precízen elhelyezhető a fókusz pont. 
 
 



Így a szálloda, apartman fotózása egyszerűsödik, s a munkát jelenősen gyorsítja, hogy egy gombnyomásra végiglő egy sorozatot, nem kell figyelni és nincs kihagyás. A mobiltelefon simán veri bármelyik gyári távkioldót.
 
 



Az külön extra, hogy a szoftverek lehetőséget adnak arra, hogy a fényképező limitációt kikerüljük. Pl. a fényképező maximális 3 fényértéket átfogó sorozat készítésével szemben a szoftverben akár 9 fényértéket is meg tudunk adni. Persze, ezekre az extrém beállításokra ritkán van szükség, de mindenképpen kiterjesztik a lehetőségeink határait.
 

Kegyelemkettes

Majd' egy éve írtam ezt a bejegyzést, de dobozban maradt. Sajnos, az akkori technikai hátterem cserbenhagyott, s egy év elmaradásba kerültem a képek feldolgozásában. Megpróbálom behozni.


A punk nem az a műfaj, amit az ember azért választ mert csak úgy megtetszett neki. A punk-hoz eljut az ember, felé tereli mindaz a mocsok, amit a környezetében nem tud és akar elviselni. Legalábbis az én generációm esetén így történt, a '91 előtti rendszer félelemmel átitatott mindennapja, bürokráciája és kilátástalansága egyenes út volt a punk-hoz. Gulyás-komonizmus ide vagy oda, gyerekként megélni rendőri megaláztatást, apám riadt tekintetét ártalmatlannak tűnő kérdések kapcsán, s a brutalitást, ami néha teljesen érthetetlen és értelmetlen volt. 

forrás: http://passzio.hu
Középiskolás voltam, ültem a 14-es villamoson az Élmunkás tér (most Lehel tér) megállóban, s egyszer csak halk pufogásokat hallottam. A villamostól nem messze több rendőr állt egymás mellett, fel-fel emelgették a kezüket. Ritmusosan pufogtak: tam-ta-tam-ta-tam. tam-ta-tam-ta-tam. Mókás hang volt.
Aztán megláttam, hogy a kezükben gumibot van, s nem emelgetik, hanem valamit ütnek. Egy földön fekvő embert ütöttek, 6-8 rendőr körbeállva, a szerencsétlen meg szótlanul feküdt a földön.

Így ment ez. A megdöbbentő pedig az emberek reakciója: mindenki fülét farkát befogva szállt fel a villamosra, s kushadt, mintha mi sem történt volna. Ez is kiakasztott.

Persze, a punk elmúlik, én már nem lázadok, nincs miért, vagy ha lenne is, akkor sincs energiám erre, vannak fontosabb dolgok most az életemben. Nem is nagyon hallgatok punk zenét úgy 10 éve. Ha igen, akkor is inkább azért az egyszerű és ösztönös energiáért, ami a punk-ban van. Szeretem, hogy a punk nevén nevezi a dolgokat, nincs köntörfalazás: a pina az pina, a szarság az szarság, a nem jelentése pedig nem.

De ez a bejegyzés nem is igazán a punk-ról akar szólni, hanem az energiáról. Újabb önigazolást találtam, megint bebizonyosodott számomra, hogy az értékelhető zene energiából van. Ezt az önigazolást a Kegyelemkettes együttes énekesének megvillanása kapcsán szereztem, ami a Timur Lenk, Szarhonya és KOC együttesek közös koncertjén történt.

Nagyon sokszor elmantráztam, hogy a valamire való zene az, melyeken keresztül átjön az énekes, a  zenészek energiája. Ilyen egyszerű szerintem, energia kérdése az egész. A gond az, hogy nagyon keveseknek adatik meg a képesség. Magyar előadók esetén alig létezik ilyesmi, talán a szakma 10%-a, a többi kutyaütő. (1%-a! jav: 2013.10.02 GGG)
Persze, vannak hallgatható kutyaütők, jó kis tingli-tangli vezetéshez, ivászathoz, csajfogdosáshoz. A baj inkább az, hogy vannak a túlhallgatott kutyaütők, akiket a jófajta marketing gépezet helyezett a közízlés magasabb polcára, ezektől személy szerint rosszul vagyok.

Hogy jön az energiához egy punk zenekar, a Kegyelemkettes?

A fent említett koncerten nagyon rövid időre színpadon volt egy ember, akiről nem tudtam, hogy ki a manó, de ott helyben megragadott, ahogy áramlott tőle az energia. El is kezdtem fotózni, s ilyenkor nekem láthatóvá válik az enerdzsi, a fülemet kikapcsolja a fényképező. Hülyén hangzik, igen. Olyasmi ez, mikor fejtetőre állítasz egy rajzot, s megjelenik a lényeg.

Utólag kezdtem el vadászni, hogy ki volt az, s kiderült, hogy a Kegyelemkettes énekese. A zenekar anyagát itt lehet elérni: http://kegyelemkettes.bandcamp.com/

Nincs ezekben a felvételekben annyira erősen jelen az energia, mint amit a színpadon éreztem, de kétségtelenül van bennük. Ráadásul igen csak érdekesek egyes számok, egyediek, eltérnek a szokványostól. Akár mondhatnám, hogy tipikusan Kegyelemketteses, de ehhez persze jobban kellene ismernem ezt a bandát.

A felvételek egy része olyan útkeresés félének tűnik nekem: jó kezdő ötletek, melyek aztán nem forrtak ki. De úgy ahogy van tetszik az egész, nincs túlcifrázva, jön zsigerből minden. 

A következő számokat tökre ajánlom: Dubstep, Tibi, Hamutartó, The Room, EADA, Jó lenne már, Kegyelemkettes

Kedvencem a lényegre törő Hamutartó. Ha ittál már bele sörbe, amibe belehamuztak, akkor tudod is mi inspirálhatta a számot. A másik kedvencem a Tibi lett. Ennek a refrénében azt nyomják, hogy "ilyen a fixi".

Hogy mi a tököm az a fixi?

Elkezdtem keresni, s eljutottam a bringás futárokig: olyan bringa, ahol nincs váltó, se szabadon futás, fix a hajtáslánc. Gondolom, ez hasonló önszopatás, mint a tuning örülteknél a direktszűrő, amit sűrűn ganyézni és olajozni kell, amúgy sz*rt sem ér, vagy fotósoknál a manuális objektív, amivel minden élességet elbaszól, de fasza a bokeh. Ezektől nem lesz jobb semmi, csak elkülöníti magát az ember a sok amatőrtől.

Aztán az egyik találatnál nyilatkozik egy Sinya nevű csávó, akiben felismerem az emberemet, akikből dőlt az energia a koncerten. Innentől pedig már nem sokat kellett guglizni, hogy kiderüljön, az énekes bringás futár, a Hajtás Pajtás oszlopos tagja, nyomja (nyomta?) a Critical Mass-t, s folyamatosan jelet hagy az éterben.

Egyértelműen látszik, Sinyából dől az energia, mindenre jut, mert van. Bona fide superman. Ez az energia meg átjön, s ezért érdemes meghallgatni őket.

----

Persze, a mai kornak mai problémái vannak. Anno a véleményéért vitték el az embert a rendőrök, most a fű miatt. Anno kézigránátot kért a punk, mostanság egy üveg sört, s a rendőrt sem megölni akarja, hanem egyszerűen csak leszarni. Nincs is ezzel gond.
Nagy A betű a mellükre szarva.
Ki tette ezt? A Kegyelemkettes! 

In memoriam Őz Zsolt (Vidámpark)

'92-93 -ban ismertem meg, Pécsett a Rákban (Hard Rák Café), egymás mellé keveredtünk italozás közben. Amolyan kocsmai ismeretség volt. 
Beszélgettünk csajokról, szülőkről, s - mivel ugyanannyi éves vagyok, mint Zsolt - a generációnk dolgairól.
Úgy rémlik valami zsidó lányról beszélt, akinél elmúlt a szerelem, költözések ide-oda, de nem igazán emlékszem a részletekre, 20 éve volt. Ittunk rendesen, s jöttek elő a nem vidám történeteke, nem keseregtünk, csak kibeszéltük magunkból. 
Innentől hallgattam az Ugatha Christie és Vidámpark együttest, s az egyik kedvencem lett. 2000 után - úgy rémlik - párszor a Bencúr Házban voltam koncerten, aztán nagy szünet következett. A következő alkalom 2008-ban a Sziget Fesztiválon volt, a lenti képek itt készültek róla. 
Szegény, nagyon lepusztult állapotban látható, eléggé le is döbbentett. Őz fehér cérnakesztyűje túlvilági volt, mint egy hobó, aki urizál. 
Persze, a kesztyű hátterében betegsége állt, s szívszorító volt az egykori pécsi önmagához képest így látnom.
Sajnálatra méltó, hogy ezt kapta az élettől, s sajnálom, hogy meghalt. Persze, ha nem ez a sorsa, akkor talán nem születnek azok a dalok, melyek annyira jól ki tudják fejezni, hogy mennyi szomorúság van az életben.
Isten nyugosztalja.

Részlet a www.vidampark.net vendégkönyvéből:

Jello Biafra

Jello Biafra and the Guantanamo School of Medicine



Az A38 hajón léptek fel augusztus közepén. Az egyik legjobb koncert volt évek óta, melyre kimentem, nálam benne van a top 5-ben. 





Persze, Biafra szájbarágója nem annyira izgalmas már számomra, viszont jó volt látni, hogy ugyanúgy nyomja, mint anno. Max haverommal beszéltük is, hogy ugyanazt hozza, mint 20 évvel ezelőtt, ami figyelemre méltó.

Hála a Nikon D800 36 Mpixelének, egész jól látszik, hogy milyen jelvényt hord Ralph Spight: Bon Jovi. Vicces egy punk banda gitárosától.





Többi fényképp itt található:

Jello Biafra and the Guantanamo School of Medicine
Jello Biafra

Timur Lenk - Szesztigyál-Fesztivál

A Timur Lenk együttes a Nemzeti Tehetségtelenséggondozó és Hekkgerinc-szopó Fesztiválon lépett fel. A hekkgerinc szopás mellett az odaérkezés is az volt, Max haverommal jócskán túltoltuk, szép kerülővel jutottunk el a Dunaparty megállóba.

A hely remek, jók a sörök, finom a kaja és kellemes az atmoszféra. Kár, hogy nekem észak-pestinek nagyon messze van, de szerencsére nem annyira vészes.

Ami sajnálatos, hogy a színpad béna helyen van, a szép dunai háttér helyett valami piros kioszkot kell bámulni. Sok fénykép nem készült, inkább jól éreztük magunkat. 



A Dunaparty megálló Facebook oldalán azt ígérték, hogy a szünetben tűzakrobaták lesznek. Csak én nem láttam őket, vagy tényleg nem voltak?

Oldalak