
Ilyen feliratú jelvény van a képen látható lányra tűzve - az AC/DC felirat felett - , aki szerintem az egyik legnagyobb Sing Sing rajongónak bizonyult a Tét Festen. A jelvény tanúsága szerint Budapestről jött le Tétre, hogy lásson egy pesti zenekart. Ez igen!
A koncert vége felé még a zászlójuk is előkerült, vagyis készültek! Abaházinak is feltűnt, meg is jegyzett rá valamit, csak már nem emlékszem, hogy mit. 

No, elkezdem feldolgozni azt a ~1800 fotót, melyet a Tét Festen készítettem. Szerencsére nem vittem a géphez akkutöltőt, így takarékoskodnom kellett, s fele annyi képet készítettem, mint egy két napos fesztiválnál szoktam.
Akarom mondani túlméretezett falunapon, mivel inkább ezt mondhatjuk a Tét Festre, mint azt, hogy fesztivál. De ezt nem a fellépők számára és minőségére értem, az nagyon toppon volt, hanem az egész jellegére. Ami viszont azoknak jó hír, akiknek tele a puttonya a Sziget Fesztivál és társai által képviselt mai fesztiválosdival.
Én nagyon jól éreztem magamat, ami köszönhető volt egyrészt annak, hogy szabadon mozoghattam bárhova, legyen az a VIP sátor, vagy bármi, illetve megismerkedtem pár helyi emberrel és a büfésekkel, akik nagyon bajtársiasan viselkedtek velem szemben.
Ja, és az utóbbi évek egyik legjobb lángosát itt ettem. 

Akkor menjünk sorjában...