Jelenlegi hely

SB-600

Crossholder együttes fotózása

Március végén fotóztam a Crossholder együttest.

Crossholder

 

Első lépésben a tapasztalatok:

  • Előbb-utóbb minden állvány fel fog dőlni.
  • A Nikon SB-600 -as vaku kibírja a zuhanást.
  • Hiába van több vakuja az embernek, ha nincs eszköze a fények formázására.
  • Az utómunka rengeteg időt vesz el, ha az ember ki akarja javítani a fotózáson elkövetett hibáit.

A fotózás majd' két órát késett a tagok tág időértelmezésének köszönhetően, bár ezt én egyáltalán nem bántam. Így maradt idő a koncepciók megbeszélésére.

A Crossholder nem egyszerű eset, mivel komplex történet és dizájn társul hozzájuk, a vezetőjükből Güzüből pedig ömlenek az ötletek. A lényeg, hogy jövőből érkező kutató a múltban szopóágra kerül egy történelmi ereklye megismerése közben. Keresztes lovaggá válva keresi a válaszokat, majd rájön, hogy a Crossholder dalszövegeiben manifesztálódott információk kulcsok lehettek volna, de már késő. Vagy mégsem...

Aki kíváncsi a részletekre, annak javaslom elolvasni Güzü és Andrew Lucas McIlroy közös regényét, a Crossholder-t.

Gondosch Güzü János

 

Hat fotótémát beszéltünk meg, s hármat sikerült ebből kidolgozni. A fő terv egy sikátorban történő séta és futás volt, ami az időváltás lesz illetve harc.

Crossholder

 

Utána különféle beállások, ahol Crossholder lovag köré csoportosul a banda. Amit sajnálok, hogy a kardos jelenet, ahol a kardos mozgásban lett volna, a többiek meg körben nézik, elmaradt. Egy jó háttérrel szerintem ütős kis kép lett volna.

Crossholder

 

Nem az első eset, hogy egy helyszín (konkrét elképzelésekkel persze) tetszene valakinek, aztán a képeken nem az jön le, amit szeretne. Legalábbis a kiválasztott sikátor hiába nézett ki elég indusztrialis módon, nem adta vissza a Mad Max feelinget.

sikátor

 

E miatt PhotoShop-al kellett belenyúlnom, ami nem szeretek. Egyrészt mert nem értek a PhotoShop-hoz, másrészt annyira részletekbe menően lehet vele pepecselni, hogy a fél életem rámegy. A végeredmény:

Crossholder

 

A fotózás során a lehetetlen küldetés pedig az volt, hogy a rendelkezésemre álló fénytechnikával fal mellett fotózzam a bandát. A falra azért volt szükség, mert a lovagot elég jól bele lehetett süllyeszteni. Az árnyékokat viszont nem tudtam megoldani, a két vaku ellenére sem. Az SB-600 pedig megint hozta a formáját, hol elvillant, hol nem.

Devil Güzü Papp Zoltán
Vaczó Gábor Carlos Steve

 

A fotózás nagyon jó hangulatban telt, amint azt a werk képek mutatják is. Jó kis társaság, hülyére röhögtem magamat velük. Persze, egymást is röhögtették, ami nem túl jó, mikor olyan arcot kellene vágni, mint aki az életéért fut.

Güzü

Crossholder

 

Crossholder

 


 

Az összes fénykép erre:

Crossholder

 

Milyen fényképezőt vegyek a gyerek fotózásához?

Ezt a Honda fórum Fotós topikba írtam, arról szól, hogy mit érdemes fényképező vásárlás esetén figyelni, ha az ember kisgyereket akar fotózni.

 

Ja, nem könnyű kisgyereket, főleg, ha lassú a gép. Az autofokusznak (AF) kell gyorsnak lennie, legalábbis én azzal szívok mindig. Szűkebb blendével és rövidebb záridővel persze el lehet csípni mindent, de akkor meg fény kell, vagyis jó vaku. Na mármost az ember meg nem szívesen vakuzza szembe a gyerekét, nem is lesz jó a kép.

Tükrös géphez tudom leírni a tapasztalataimat, ami persze alkalmazható kompakt gép esetén is.

Tehát, szerintem:

Gyors AF, amit úgy tudsz kipróbálni, hogy átkapcsolod a gép AF rendszerét C módba (Continuous AF vagyis folyamatos élesség állítás) és váltogatsz közeli és távoli tárgyak között, illetve követsz vele embert. A Nikon 50/f1.8 ami baromi jó fényerejű és szép rajzolatú lencse, tök ideális gyerekhez, de annyira lassú, hogy igazi művészet vele elkapni a mozgást.
A Nikon D40x-től az egyszerű tükrös kategóriában már olyan AF-et használ, ami statikusból AF-ből képes automatikusan követőbe átmenni. Sosem láttam működni, bár a feleségem 80%-ban éles képeket készít, így lehet, hogy mégis csak működik.

Egymás után legalább hármat-négyet tudjon villantani a vaku. (Szerintem egy csomó kompakt ezt nem tudja.) Gondolom ismerős a szitu, mikor az exponálás előtti tized másodpercben elmozdul a gyerek, aztán megáll, majd megint expo, de megint mozdul, aztán a harmadikra összejön.

A 3-4 gyors lövés képét persze el kell szállítani, no ehhez kell a gyors kártya. Tükrös világban ez viszont már szerintem alap, s az új kártyák már elég profik, csak nem szabad megvenni semmiféle gagyit. Amúgy a túl gyors kártya pénzkidobás, mivel a gép belső áramkörei nem biztos, hogy egyáltalán ki tudják használni a sebességet. (Pl. az én Nikon D300 -amba hiába rakok Sandisk Extreme IV szuper gyors kártyát, szinten alig lesz érezhető a különbség a Extreme III-hoz képest.) Amúgy én SanDisk Extreme II vagy III -ast ajánlok, azok szerintem tökéletes választások.

Vaku.
Gyereket az ember nagyon sokszor beltérben fényképez. A beépített vakúval csak két gond van:
- nagyon ronda a szemből vakuzás
- pofán lövi a gyereket, ami biztosan nem a legjobb dolog

Ezért vettünk múlt karácsonyra az asszonynak egy külső vakut, s azóta elég jó képet készít. Előtt nekem mindig arról panaszkodott, hogy az ő gépe (tehát a beépített vaku) nem hozza vissza a gyerek arcát, nem olyan a képen, mint élőben. És valóban, a régi fényképekben nincs élet, illetve a gyerek hol öregebbnek, hol kövérebbnek, stb. látszik.
Persze, a külső vakunak is megvan a hátránya: nagyon nagy. Egyrészt vinni kell, másrészt pl. az IKEA étteremben nem vesz elő ilyet az ember, de valamit valamiért.

Röviden ennyi. Ha van kérdésed, akkor bártan. Az asszonynak egy Nikon D40x és 18-135 -ös obi van, ehhez kapott egy SB600 -as vakut. Az egyszerű gép bőven elég, amúgy sem olvasta el a gépkönyvet. A 18-135 tökéletesen lefedi a nagylátó és a portré tartományt. Ja, meg egy 8 agy 16 GB-s Sandiks kártya, hogy két hét alatt - ha pl. elmennénk nyaralni ennyi időre - akkor se tudja teletölteni. Ez szerintem bőven a 300 eFt alatt van.

Itt vannak fiúnkról két kép, az elsőn a D40x belő, a másodikon az SB600 külső vaku.