Nemrégiben részt vettem az egyik legkeményebb kerékpárversenyen, melyen amatőrök is indulhatnak. Ez a Mercury Man, mely a harmincas évek óta kerül megrendezésre, mindig más és más útvonalon.
A verseny szülőatyja Solt Door, aki a kor emblematikus figurája volt, a mai modern kilincs feltalálója. A találmányából befolyt összegből fedezte a versenyek költségét, s ezek igen hamar nagy népszerűségre tettek szert. Ez az egyik fénykép mely fennmaradt Door-ról:
Solt Door fanatikus versenyző volt, éjjel-nappal kerékpározott, s másokat is erre ösztökélt. Egyik - a versenyzőket buzdító korai levelében - például így ír:
" Megesszük, megisszuk, amink van és megtekerjük.
Meg lesz az, meglátjátok! Végre megcombosodunk!
Nekem például nem kell megszállnom se! Nem kell fedél. Én arra nem költök egy fillért se!
Nem fázom meg. Sose.
Na megvilágosodott?
Én a biciklimen fogok megpihenni.
Mikor megesteledett megtámaszkodom meghajlott hátammal egy megtermett meggyfának úgy, hogy csak az egyik megfáradt lábam támasztom meg a pedálon! A másikat meg addig csak úgy meglógatom, hogy jól teljen meg a szívemben megmelegedett véremmel. "
Az idei verseny a Fertő-tó melletti Podersdorf am See -ből indult és a holland Eerbeek -ben volt a cél. Az 1200 km -es táv csak az egyik nehézség, a verseny alatt ugyanis tilos GPS-t használni, csak térképet szabad, illetve csak azt lehet inni és enni, melyet a csapat magával tud vinni, menet közben nem lehet bevásárolni.
A verseny keménységére jellemző, hogy egy csapat akárhány főből állhat, de ebből csak kettőnek kell beérnie a célba. Azt, hogy ne 20-30 fős csapatok induljanak, úgy érik el, hogy a teljes csapatnak egy maximum 6 fős lakóautóban kell ennie, aludnia, gyakorlatilag a tekerésen kívül élnie.
Mi nyolcan indultunk, de csak ketten értek célba, én az utolsó előtti napon estem ki a térdem miatt.
A képen csak heten vagyunk, Rudi éppen a valamelyik bringáját pumpálta. A versenyen azzal a taktikával próbálkoztunk, hogy egyenletesen tekerünk, s 80 km-ként tartunk pihenőt.
Sajnos, ilyen tempó mellett a környezet élvezetére nem nagyon van lehetőségünk, pedig szép időnk volt, s nagyon szép tájakon vágtunk át.
Menet közben jöttünk rá, hogy nem mindig működik a taktikánk, a tájékozódás miatt néha nagyon sűrűn meg kellett állnunk, Volt, mikor 8 km tekerés után térképet kellett nézni, hogy el ne tévedjünk.
Az esti étkezést úgy oldottuk meg, hogy mindig más és más volt a szakács. A lehető legpraktikusabb ételeket főztük, olyanokat melyeket gyorsan el lehetett készíteni, s könnyűek.
Nyolc fővel a lakóautó nagyon zsúfolt volt, de szerencsére amúgy sem volt időnk semmire: fürdés és evés után már aludtunk is. Ez egy lefekvés előtti pillanat, Mazsola - szemben a felső ágyon - éppen beállítja az ébresztőt reggel hatra.
A táv alatt voltak könnyű szakaszok
és voltak nagyon kemény menetek.
Szerencsére a holland szakasz erősen lejtett - mint a képen is látható -, így a verseny vége nem volt kínszenvedés.
Ráadásul a szervezők az utolsó napokban megengedték, hogy ne csak a lakóautóban étkezzünk, hanem kitelepedhettünk elé is.
Persze, a verseny végére nagyon elfáradtunk, de azért Eerbeek-ben még maradt erőnk egy kis fotózkodásra.
Mikor a célba értünk nem tudhattuk, hogy a csapatunk hányadik lett. Elég erős volt a mezőny, a 40 csapattal több, mint 350-en indultak, s mi csak arra számítottunk, hogy valahol a középmezőnyben leszünk.
Az eredményhirdetésre egy étterem komplexumban került sor, ahol zárt láncú TV adáson hirdették ki a győzteseket. Azért így, mert ennyi embert nem tudtak egy helyre összezsúfolni.
A 8. helyen végeztünk. Eleinte el sem akartuk hinni, hogy ennyire jó az eredményünk, csak bámultuk hitetlenkedve a TV-t. Aztán bemondták, hogy az első 10 csapat egy Specialized bringát nyert, Mazsola majd' kiugrott örömében a bőréből.
Remélhetőleg jövőre is el tudunk indulni a versenyen. Egyelőre még nem tudni, hogy hol kerül megrendezésre, de alapvetően mindegy, csak jó hosszú táv legyen.
