A mézeskalácsról nekem a piros tükrös szív és a piros lovashuszár figura ugrik be. Azért, mert nagyanyám anno a falusi búcsúban ilyet vett nekünk.
Forrás: Tarsoly
A lovashuszárt, melyet talán 6 évesen kaptam vagy 10 éven át őrizgettem. Nagyon tetszett, illetve nem volt szabad megennem, mert nagyanyám szerint túl szép és túl drága volt. Mondjuk, nem is volt túlságosan jó íze, a piros ételfesték valami íztelen fehért tésztát takart. Ezt onnan tudom, hogy pár helyeken ezért megrágtam.
Gáborral kint voltunk a Vörösmarty téren, reméltem, hogy le fogja nyűgözni a sok karácsonyi fény és a nyüzsi.
Ehelyett a kürtös és a mézeskalács nyűgözte le. Mit neki karácsonyi hangulat, édesség ezerrel, aztán annyi. :(
Mivel megígértük neki, hogy kap vásárfiát, így választhatott. Szerencsére a fakardról sikerült lebeszélni, nem lett volna jó vége, ha itthon csatába megy a húga ellen, s nem habszivacs karddal teszi azt. Végül a mézeskalács mellett kötött ki, s egy nagyon szép sárkányt választott. Nekem legalábbis tetszett, bírom az ilyen színvilágot.
A népmese ihletésű, kézzel festett mézeskalácsban kb. 2 percet gyönyörködhettünk, Gábor lazán felfalta. Semmi cécó, a sárkánynak vége lett rögvest.
Én pedig néztem megrökönyödve, mivel azért ez egy rohadt drága uzsonna volt. Persze, előtte megpróbáltam jobb belátásra bírni, de hajthatatlan volt, s ha úgy vesszük neki volt igaza. Ugyanis, én éveken át csurgattam a nyálam a huszárra, mindig is vágytam volna leharapni a ló fejét, majd végezni magával a katonával is.
A'szem teljesen felesleges egy gyereket arra kényszeríteni, hogy nézegesse a dolgokat, ahelyett, hogy élvezné őket. Tegye, amíg megteheti, mert talán holnap már nem fogok tudni neki ilyen mézeskalácsot venni.
- de lehet irányítani. Persze, egy ilyen unszolást két percig bír ki, utána már megy is másfelé.
