Jelenlegi hely

fotó

Milyen fényképezőt vegyek a gyerek fotózásához?

Ezt a Honda fórum Fotós topikba írtam, arról szól, hogy mit érdemes fényképező vásárlás esetén figyelni, ha az ember kisgyereket akar fotózni.

 

Ja, nem könnyű kisgyereket, főleg, ha lassú a gép. Az autofokusznak (AF) kell gyorsnak lennie, legalábbis én azzal szívok mindig. Szűkebb blendével és rövidebb záridővel persze el lehet csípni mindent, de akkor meg fény kell, vagyis jó vaku. Na mármost az ember meg nem szívesen vakuzza szembe a gyerekét, nem is lesz jó a kép.

Tükrös géphez tudom leírni a tapasztalataimat, ami persze alkalmazható kompakt gép esetén is.

Tehát, szerintem:

Gyors AF, amit úgy tudsz kipróbálni, hogy átkapcsolod a gép AF rendszerét C módba (Continuous AF vagyis folyamatos élesség állítás) és váltogatsz közeli és távoli tárgyak között, illetve követsz vele embert. A Nikon 50/f1.8 ami baromi jó fényerejű és szép rajzolatú lencse, tök ideális gyerekhez, de annyira lassú, hogy igazi művészet vele elkapni a mozgást.
A Nikon D40x-től az egyszerű tükrös kategóriában már olyan AF-et használ, ami statikusból AF-ből képes automatikusan követőbe átmenni. Sosem láttam működni, bár a feleségem 80%-ban éles képeket készít, így lehet, hogy mégis csak működik.

Egymás után legalább hármat-négyet tudjon villantani a vaku. (Szerintem egy csomó kompakt ezt nem tudja.) Gondolom ismerős a szitu, mikor az exponálás előtti tized másodpercben elmozdul a gyerek, aztán megáll, majd megint expo, de megint mozdul, aztán a harmadikra összejön.

A 3-4 gyors lövés képét persze el kell szállítani, no ehhez kell a gyors kártya. Tükrös világban ez viszont már szerintem alap, s az új kártyák már elég profik, csak nem szabad megvenni semmiféle gagyit. Amúgy a túl gyors kártya pénzkidobás, mivel a gép belső áramkörei nem biztos, hogy egyáltalán ki tudják használni a sebességet. (Pl. az én Nikon D300 -amba hiába rakok Sandisk Extreme IV szuper gyors kártyát, szinten alig lesz érezhető a különbség a Extreme III-hoz képest.) Amúgy én SanDisk Extreme II vagy III -ast ajánlok, azok szerintem tökéletes választások.

Vaku.
Gyereket az ember nagyon sokszor beltérben fényképez. A beépített vakúval csak két gond van:
- nagyon ronda a szemből vakuzás
- pofán lövi a gyereket, ami biztosan nem a legjobb dolog

Ezért vettünk múlt karácsonyra az asszonynak egy külső vakut, s azóta elég jó képet készít. Előtt nekem mindig arról panaszkodott, hogy az ő gépe (tehát a beépített vaku) nem hozza vissza a gyerek arcát, nem olyan a képen, mint élőben. És valóban, a régi fényképekben nincs élet, illetve a gyerek hol öregebbnek, hol kövérebbnek, stb. látszik.
Persze, a külső vakunak is megvan a hátránya: nagyon nagy. Egyrészt vinni kell, másrészt pl. az IKEA étteremben nem vesz elő ilyet az ember, de valamit valamiért.

Röviden ennyi. Ha van kérdésed, akkor bártan. Az asszonynak egy Nikon D40x és 18-135 -ös obi van, ehhez kapott egy SB600 -as vakut. Az egyszerű gép bőven elég, amúgy sem olvasta el a gépkönyvet. A 18-135 tökéletesen lefedi a nagylátó és a portré tartományt. Ja, meg egy 8 agy 16 GB-s Sandiks kártya, hogy két hét alatt - ha pl. elmennénk nyaralni ennyi időre - akkor se tudja teletölteni. Ez szerintem bőven a 300 eFt alatt van.

Itt vannak fiúnkról két kép, az elsőn a D40x belő, a másodikon az SB600 külső vaku.


Szúnyogok eltüntetése

Ilyen, mikor egy éjjeli fotózásnál a szúnyogok ellepik a felületet.
[G2:17574]
Adobe LightRoom: Spot Eemoval funkció. Zseniálisan jól teszi a dolgát: be kell jelölni a eltüntetendő részt, majd dupla klatty, s keres hozzá egy klónozandó felületet. Az esetek 80%-ában tökéletes eredményt ad, s a nagyobb foltoknál kell csak kézzel keresni klón felületet.
[G2:17579]
A végeredmény.
[G2:17584]

Káli túra

Május elején lenyomtuk - most már hármasban - a Káli túra 15 km-es szakaszát. A fótós táskám 6 kg, a gyerek a hordozóval kb. 11 kg, ennyi súllyal - rossz térddel - már nem lett volna leányálom, valamit el kellett hagyni. Hát, igen, a táska maradt otthon, csak a vázat és egy obit vittem. Jó kis túra volt.

[G2:16951]
[G2:16907]
[G2:16919]
[G2:16971]
[G2:16975]
[G2:17043]

Oldalak