Jelenlegi hely

fotó

Timur Lenk az A38-on

Kétszer követtem el azt a hibát, hogy egyházi embert nem megfelelően köszöntöttem.

Az elsőt úgy 20 évvel ezelőtt, Kovács Mihály atyát "jónapot"-tal köszöntöttem "laudetur" helyett. Ez még nem is lett volna baj, csakhogy ez a Piarista Gimnázium falain belül történt, s ott ez így nem járta. Rám is förmedt a tanár úr: "Hogy mondta, fiam?", de ennyiben maradt a dolog.

A másodikat egy hónapja, az A38 hajón, mikor a Timuriánus egyház spirituális tanítójának, Fishernek mondtam szintén azt, hogy "jónapot". Ő nyájasan csak annyit mondott, hogy ez minden bizonnyal a call centeres reflexemnek köszönhető, semmi gond. 

Aznap így kezdődött számomra a Timur Lenk koncert, de e baki ellenére is kiválóan éreztem magamat egész este.
 


Pedig a koncert előtt Fisher-rel és Max barátommal azon keseregtünk, hogy az IT szakmai milyen szopóágon van, s egyre rosszabbak a kilátások a jövőt illetően.

Már egy csomószor leírtam, hogy nem igazán jön össze számomra a koncert fotózása és a koncert élvezet, az egyik mindig a másik rovására megy. Ezen a koncerten viszont sikerült megtalálnom az egyensúlyt, sőt úgy, hogy még alkoholos italokat is fogyasztottam. Mondjuk ebből sok nem kellett, a jelenlegi fáradtsági szintem mellett három sör bőven elég ahhoz, hogy borogassak és hülyeségeket beszéljek.
 

 

A koncert előtti önsajnálatunk közben Fisher elejtett egy fél mondatott arról, hogy korábban volt egy olyan koncertfotó sorozat, melyen lepukkant nyuggereknek néznek ki. Arra gondoltam, hogy olyan fotókat fogok készíteni, melyen az együttes fékezhetetlen dinamizmusa lesz jellemző.
 

 

Persze, a féktelen dinamizmust nem úgy kell érteni, mint pl. a Belga esetében, akik gátlástalanúl fetrengenek a színpadon. Egyházi személyiségektől ilyet ne is várjon senki. A verbális történetmesélés elevenedik meg a képeken, melyet Takcsi félreérthetetlen gesztusai fűszereznek.
 


Takcsi, veretes narancs zakójában napfényként ragyogta be a színpadot, melyhez a zenekar matróz öltözéke adta a csodás keretet. Öröm volt látni, hogy a zenekar, a híres jelmezhasználatát - ha light-os formába is -, de valamilyen szinten hozta.
 



Ha már fotózás, akkor had szóljak pár szót a színpadtechnikáról. Az A38 gyomrában található színpadot imádom, hihetetlen jó a fénytechnika és jól is kezelik őket. A fedélzeten viszont most jártam először, s elég lesújtóak voltak a fények, már a Gödör igénytelenségét súrolták. Persze, megértem, senki nem olyan hülye, hogy drága motyót rakjon ki az elemek martalékának, de ez számomra - a belső színpadhoz képest - csalódás volt.
 

A koncert, a hirtelen vége ellenére szuper volt, jót dumáltunk, jót szórakoztunk, jót fotóztam! Hallelúja!
 



Rémséges rémek

Ma este rémséges rémet játszottunk Gáborral.

Mondom Gábornak, hogy ezt lefotózom. Pózol, pózol, aztán a harmadik lövés után azt mondja: "na, ennyi!" és elküldött. :) Gyereknél nem lehet tökölni, ha nem sikerül elsőre a kép, akkor nincs ismétlés. 
Mit csinál egy hároméves, mikor fürdés közben az apja lekapcsolja a villanyt és megjelenik így?

  • Vigyorog.
  • Majd kinevet.
  • Aztán kiküld, s még ötször meg kell ijesztgetni ugyanígy. :)

Köcsög sirály...

..., mondta Gyuszi egy adriai vitorlázás alkalmával, mikor a vízbe ejtett valamit, s egy sirály egyből rárabolt. Azóta ez szállóige a társaságban, s őszintén szólva ezek a madarak gyakran rá is szolgálnak erre a jelzőre. 

Hétvégén a Duna-parton sétáltunk, Gábor már két napja követ szeretett volna dobálni a folyóba. Előkerült a keksz, aminek hatására előkerült pár kacsa és rengeteg sirály. A második keksznél Hitchkoch Madarak című filmjében találtuk magunkat, volt egy pont, mikor átvillant, hogy felkapom Gábor, s szaladok vele. 

Persze, csak a térérzékem csalt meg, a fényképező keresőjében - fél szemmel nézve - nem igazán érzékeltem, hogy a madarak a gyerek vagy a víz felett próbálnak kekszet szerezni.
Szinte sosem fotózom sirály, ez a harmadik alkalom, hogy megtettem.  Most is csak azért kaptam elő  a gépet, mert érdekes volt az a közlekedési dugó, amit okoztak maguknak a levegőben.
Az első ilyen fotóm 18-19 éve készült Prágában, a Károly hídon, még a filmes Zenit fényképezőmmel. Az akkori barátnőm ki is akadt, hogy nem őt, hanem a sirályokat fotózom. :) A második 3 éve volt, Spanyolország déli csücskén, a tengerparton.

Számomra ez az egyik legbénább dolog, a sirály fotózás, mert azt jelenti, hogy annyira nincs ötlete az embernek, hogy erre fanyalodik. Galambot fotózni meg a másik. Biztosan bennem van a hiba, de valahogy nem tudom elhinni, hogy az ilyen jellegű tucatfotók érdekesek lehetnek bárkinek is. 

Fiatalabb lehetsz csak, szebb soha

Legalábbis PhotoShop segítségével ez a nagy helyzet.

Nemrég a Crazy Gránát együttes fotóztam, most fogják kiadni az első lemezüket, borítóhoz és plakátokhoz kellett nekik fénykép. A fotózást a ZebrArt -ban csináltuk, sajnos most jóval kevesebb asszisztenciát kaptam a világításhoz, mint múltkor.

Ennek ellenére nem kellett a világítás hibáit utólag javítanom, viszont a túlhajszoltság és az öregedés jelei sajnos már náluk is érzékelhető volt, pedig fiatalemberek.

Ime, az eredmények, bal oldalon az eredeti, jobb oldalon a retusált fénykép:

Pempő (dobok)


Tomi (gitár)


Szabi (gitár)


Ricsi (basszus)


Stula (ének)


Ugye, hogy fiatalabbak lettek, de szebbek nem?

Ahogy egyre többet retusálok, egyre jobban tisztelem a Playboy magazin munkatársait. Ők meg tudják azt is csinálni, hogy szebb legyen valaki, ami szerintem gyakorlatilag a teljes arc és test újrarajzolása. Bár Zalatnay Cinivel ők sem bírtak. :)

Oldalak